Lassan már egy hete, hogy Milák Kristóf bejelentette, nem indul a fukuokai úszó-világbajnokságon. Többen támogatják, köztük edzője, Virth Balázs is, ám sokan beleálltak az olimpaiai bajnok úszóba.
Rengeteg cikket, közleményt, kommentet olvastam a dologgal kapcsolatban és meglepett, hogy mennyi mindenki bírálta Milák Kristófot és döntését. Ilyenkor csak egyetlen kérdés merül fel bennem az ilyen emberek irányába. Milyen alanyi jogon jössz ahhoz, hogy kritizáld mások döntését? Szerinted viccből tette? Most épp nincs kedve versenyezni, ezért mondta vissza a VB-t? NEM!
A versenysport egy kemény világ. Minden elhivatott sportoló éjt nappallá téve azon dolgozik, hogy napról napra minél jobb legyen. Rendszerint vannak reggeli és délutáni edzések, amiken minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy 100%-on tudjanak teljesíteni. Hajnalban kelnek, későn fekszenek, figyelnek az étkezésre, a szabadidejük is általában gyakorlásra van szánva, arról nem is beszélve, hogy mindezt kb. 8-10 éves koruk óta csinálják. Sok versenysportolónak kimaradt a gyerekkora. Nem mehetett pl. osztály kirándulni, sulis farsangra, programokra, mert edzőtábor, edzés, verseny stb. volt. Ezeknek a gyerekek, már nagyon korán fel kellett nőniük. Éppen ezért a legtöbb élsportoló telis-tele van szorongással, megfelelésikényszerrel, nyomással, már-már egészségtelen maximalizmussal. Szóval igen, van, hogy néha betelik a pohár és azt kell mondani, hogy elég. De az a sok munka és áldozat, amit a szeretett sportágért hoz egy sportoló, sosem vész kárba és mindig kifizetődik.
Valamiért az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a versenysportolók is emberek.
Gondoljuk csak végig. 23 évesen már olimpiai bajnok, 3-szoros világbajnok és 6-szoros Európa-bajnok vagy, ráadásul világcsúcstartó is. Rajtad nem lenne nagy a nyomás? Végülis csak az edződ, az egyesületed, a szövetséged, egy teljes ország és a fél világ várja el tőled ezeket az eredményeket. Ez rengeteg feszültéget, szorongást és megfelelést tud szülni egy emberben, amit egy idő után már nem tud ugyanolyan könnyedén kezelni, mint azelőtt. Csodálkoznék, ha ez nem így lenne. Nem véletlen, hogy annyi pszichológus és mentáltréner foglalkozik a profisportolókkal.
Tegyük fel, ha el is indulna a világbajnokságon, és valóban nem egy hozzá hű eredményt érne el, akkor azzal egyrészt Ő maga is még mélyebbre süllyedne, illetve a közvélemény is szétszedné, akárcsak most. Kérdem én, most melyik a jobb? Inkább visszalépsz, összeszeded magad mind fizikálisan, mind mentálisan aztán durrantasz egy nagyot ismét, vagy inkább elindulsz a versenyen és hagyod, hogy szétszedjen a világ, amiért nem tudtál teljesíteni, aztán csak még több frusztrációval csinálnád tovább a kis dolgaid, míg bele nem gebedsz? A magánéletét még nem is említettem, bár arról nem sokat tudunk (de szerencsére nekünk kívülállóknak, ahhoz semmi közünk).
Tehát ha egy élsportoló valamire azt mondja, hogy nem, annak bizony nyomós oka lehet. Az egész életét a sportra teszi fel, az a mindene, megfelelő ok nélkül egyik sportoló sem tesz ilyet. Ilyenkor azzal tudunk a legtöbbet segíteni, ha támogatjuk és hiszünk benne annyira, hogy bízzunk a jó döntésébe és kiállunk mellette!!
Én, mint drukker és pláne, mint élsportoló, teljesmértékben meg tudom érteni Milák Kristóf döntését. Támogatom az álláspontját, mert biztos vagyok benne, hogy a saját életéről / karrierjéről a lehető legfelelősség tudatosabban határozott. Mihamarabbi fizikai és mentális felépülést kívánok neki!
